Felnyitom újra a gépet. Üzenet. Nem is Vivy-től, hanem olyantól, amitől eleinte megfagy a vér az ereimben. George Carpenter?! Mi az istenes fene? Felsikoltok, majdnem az egész kanapéval hátraborulok, kapálózok mint egy parta vetett hal, de megtartom az egyensúlyom, a kanapé visszahuppan az alapzatára, én felsóhajtok megkönnyebbülten de eszembe jut az üzenet és hogy miért estem majdnem hátra, és belemegyek az üzenetbe.

                De amikor elolvasom.. első olvasásnál fel se fogom amit olvasok. Második olvasásnál már nagyjából értem. Harmadiknál sikítva a szobámba rohanok a telefonomért. A telefont a kezemben tartom a kezem remeg mint a kocsonya, a gép a kanapét melegíti, nem tudom eldönteni, hogy először inkább anyának vagy Vivy-nek szóljak.

„szia! gratula, harmincadik szavazóként bejutottál az értem folyó harcba. nagyon esélyes vagy és nagyon szép lány (ezt nagyon keveseteknek írtam..) ha úgy jó, holnap elküldöm a dalokat, amik közül választhatsz, hogy melyikre táncolsz május 23-án, az első meghallgatáson ami nálunk lesz és amit még megbeszélünk.

u.i.: ugye te vagy az a barna hajú csaj a buszról akinek már hónapok óta tetszem!?”

Sikerült, nem harmincegyedik vagyok, harmincadik. Megelőztem egy csajt, sikerült, nem vagyok béna, inkább szerencsés. Érdekes, hogy az egész üzenet tele van hangulatjelekkel, ami a fiúkra nem nagyon jellemző. Annyira de annyira feldobódott vagyok, hogy észre se veszem, hogy Vivy elkezd nekem valami kisregényt írni mert csak ír, csak ír…

„Szia Alice, láttam hogy szavaztál George csajválogatójára. Amikor ránéztem már negyvennyolc volt. Mond, hogy sikerült”

Gépelni kezdek, de majdnem felrobbanok az örömtől és a megkönnyebbüléstől. „SIKERÜLT!!!” Elküldöm és ezzel az elküldéssel úgy érzem magam, mintha most nyertem volna a lottón egy halom pénzt. De itt nem pénz a nyeremény. Számomra a világ. George Carpenter a nyeremény. Aki nekem mindennel felér.

Csörög a telefonom, Vivy az. Felveszem, barátnőm alig hagy szóhoz jutni, sipítozik, úristen-eket nyom egymás után, úgy örül, mintha őt választották volna be. Egy idő után lenyugszik, mintha még a húgát is hallanám sikítani, aztán kimondja lihegve hogy amikor elolvasta hogy sikerült, ő felugrott örömében és kis híján bevágta a fejét a csillárba, Evie úgy beütötte az ugrálásban a lábát, hogy felszakadt a lábujja.

-Ekkora boldogság nektek hogy engem beválasztottak? Akkor amikor téged választottak be…

-Részleteket kérek, most azonnal!- parancsol rám.

-Szóval, szavaztam, harmincegy volt a szavazók száma, azt hittem hogy harmincegyedik lettem, bőgtem, aztán megszólal a gépem hogy valaki üzenet, ő az, majdnem hátraborultam a kanapéval együtt. –Vivy hangosan röhögni kezd a vonal másik végén, szerintem elképzelte a jelenetet.- Tényleg, majdnem óriásit taknyáztam a földön. Na igen, az üzi lényege annyi, hogy 30. lettem, és hogy holnap küld egy csomó zenét amiből lehet választani hogy melyikre TÁNCOLJAK…

-George.-. táncol? Nincs egy táncos alkata!

-Hát nincs, de jobb mintha matekfeladatokat kéne megoldani időre…

-Hát annál minden jobb, na igen, hallgatlak!

- Meg valami olyat írt, hogy.. várj, tartsd egy kicsit!- mondom, mialatt a gépen kikeresem az üzenetet. -Felolvasok egy részletet belőle. „Nagyon esélyes vagy és nagyon szép lány (ezt nagyon keveseteknek írtam..)”

-ÚRISTEN!- ordítja egyszerre a két lány. Ezek szerint ki vagyok hangosítva.

-Azt hittem hogy elalélok… ja igen aztán jött a kicsit durva utóirat. „ugye te vagy az a barna hajú csaj a buszról, akinek hónapok óta tetszek?”

Pár pillanatig némaság. -Ez.. kemény! Szóval te is választott vagy! Durva, ha ezt Esternek elmesélem… Várj, ma szombat van, 21.-e, akkor mikor lesz a meghallgatás? Idézőjeles meghallgatás?

-Huszonharmadikán.-vágom rá. Emlékszem tisztán a dátumra.

-Az hétfő. A fenébe! Nekem meg nincs bejelölve az Ester… neked?-kérdezi, de már rázom a fejem.

-Nincs.

Bakker az nem jó, akkor hogy mondjuk meg az osztálynak, hogy te is választott vagy? Az osztályban 13 lány van, abból veled együtt kilenc választott van… Ha a Chris megtudja, hogy a George Carpenter táncválasztottja vagy, eldobja azt a kicsi agyát is…

-Tudom.

-Hallod megmondtad már anyádéknak?

-Hogy mondtam volna meg, ha egyedül vagyok itthon? Anya hét felé ér haza, apu egy fél óra múlva. Szerintem inkább vacsinál érdemesebb lenne.- húzom el a számat beszélés közben. Apu eléggé szerintem ki lesz akadva hogy már tizenöt évesen választásra jelentkeztem és be is választottak.

-Miért? Lehet ha apád megtudja olyan boldog lesz…

-Vivy, te őt nem ismered!

-Létezik szerinted hogy országos versenyeket nyert lányt megvertem íjászatban az utolsó előtti szériában?

-Na, itt egy ifjú íjászmester.

-Kösz,, itt írja nekem Zalan, hogy rávertem a csajra 15 pontot… létezik?

-Ezek szerint igen. Vivy, én mindig is bíztam benned!

-Én meg benned.

Legalább egy percig nem beszélünk, majd csengetnek. Tuti hogy apa az, ezért megint megszólalok. –Na, mennem kell, megjött apám. Irkálás éjfélig?

-Biztosan. Szia Mrs. Carpenter.

-Fulladj meg!- ezzel leteszem a telefont és elnevetem magam. Apa bekukkant a szobába.

-Szia, Alice. Min nevetsz?

Mosolygok. -Seemmi, csak beszéltem Vivy-vel. -Ránézek, és meglátom, hogy George megint küldött valamit. Talán hamarabb elküldi a zenéket? Vagy mit?

A gép felé fordulok, és kisregényt írt. De én türelmesen végigolvasom.  Apu kíváncsian néz, de aztán látom hogy kimegy a szobából, de akkor már bele vagyok merülve a levélbe.

„Ugye egy busszal járunk. Már hónapok óta. Már hónapok óta figyellek. Már hónapok óta bejössz nekem egy kicsit. Bocsi hogy csak most mondom el de úgy érzem ezt még a verseny előtt elmondom. Nem vagy esélytelen, pontosan semennyire nem vagy esélytelen, pont hogy nagyon esélyes vagy... teljesen zavarban vagyok írás közben. Sose voltam ilyen. Még nem néztem végig az összes jelentkezőt, egyetlen lány van, akivel még írkáltam de nem lényeges. Az a lényeges hogy tudd mielőtt még reménytelenül eljössz ide: utolsónak szavaztál de bennem nem az utolsó vagy. Piszkálnak is a haverjaim miattad eléggé, de csak kóstolgatnak, sose kicsiztek le meg ilyenek, én már mondtam nekik hogy talán mást kéne néznem mert te még fiatal vagy… amiatt vagy fiatal hogy összetörjem a szíved. Nem akarom, hogy csalódj bennem. Nem a korod, mert leszarom a három évet. Leszarom azt ha még nem vagy érett de szerintem az vagy. A fontos az, hogy azért kicsiztelek le, mert ahhoz még kicsi vagy, hogy esetleg összetöröm a szíved, akkor lehet hogy majd ki akarod nyírni magad és akármennyire összetörtelek azt nem engedném meg neked. Nem akarom összetörni a szíved, nem akarom hogy miattam csalódj. Eddig én csalódtam a lányokban, most te ne csalódj bennem. Csak ez érdekelt. Kérlek szépen, hogy ezt a beszélgetést egyik versenyzőnek se meséld el vagy mutasd meg. De nem bírtam ki. Túlságosan erősek ezek a marha érzések… de az a baj hogy nem tudom melyik a helyes út. A vadító vagy a nyugtató. A szexis vagy az átlagos. Aki a testével varázsol el vagy aki kicsit a testével legfőkébb a lelki világával és viselkedésével. Nem tudom de remélem hogy mindenre nyitott leszel majd. Várlak 23.-án G.C.”

                Elolvasni el bírom olvasni de könnyezni kezdek és egyfolytában két mondat lebeg bennem. Az egyik annyi, hogy „Istenem, de cuki!”, a másik meg az, hogy „Istenem, szerencsétlen!”

A választás két útja között van, a kereszteződésnél. Nem tud két ember közül választani. Az egyik a kinézetével varázsolja el, míg a másik inkább a lelkével és nyugodtságával. Egy viszont nem világos: ki az egyik és ki a másik lány? Én nem vagyok szexi vagyis a testes tuti hogy nem én  vagyok. De talán a nyugodt, lelkivilágos én lennék? De ki a másik? És mi az hogy mindenre nyitott leszel? Eddig is nyitott voltam. Vagy nem? Nem vettem valamit észre hónapok alatt?  Nem figyeltem valami kis jelre ami talán az lehetett volna hogy talán tényleg nem tud két lány közül választani? Bejövök neki, tetszek neki. Tuti, száz százalék hogy a nyugodt lány én vagyok.

                De melyik az a lány, aki megakadályozza abban hogy gátlások nélkül engem válasszon?

 

                Órákkal később már anya is tudja a helyzetet: holnaptól kezdve egy választónak a tagja vagyok. Apu csak egy kicsit akadt ki, de aztán egyetértett abban, hogy ez életem lehetősége, ezért áldásukat adták a választóra. Vacsi közben mesélek a suliról, még noszogatások mellett se mondtam ki, hogy szerelmes lennék George-ba. Mondtam anyuéknak hogy ezt nem szabad erőltetni, csak azért jelentkeztem mert jó vagyok táncból amit a tesitanárom mondott. Most az egyszer füllentettem az osztályfőnökömről. De ez most szerintem elfogadható. Az üzenetről se szóltam semmit. Még Vivy-nek se mertem elmondani, ez a közös titkunk marad.

                Este tíz óra, George már régen biztos alszik a húgával. Talán velem álmodik. Vagy  velem meg azzal a másik ismeretlen szexis csajjal, és mi harcolunk érte. Gondolkodtam rajta, lehet hogy az a lány is ott lesz és akkor bebizonyítom George-nak, hogy én egy jótestű csajnál sokkal többet érek. Az a csaj csak a képeken nézne ki jól mellette. Mondjuk még nem láttam de nagyon gyanakszok egy szőkésbarna hajú, magas lányra, akit a neten láttam még tegnap délután, akinek a képeit szokta osztogatni. Emily Mortan-nek hívják és valahogy első reakcióm az volt hogy magam elé suttogtam hogy „egy ringyós kinézetű lány nem fog megakadályozni George megszerzésében”.

                A bejegyzését nézem és nézegetem sorban a jelentkezőket. Van valami Andrea nevű lány, ő volt az első jelentkező, aki nagyon szimpatikusnak tűnik. A következőt Emily Mortan-nek hívják. Emily Mortan… a csaj a netről! Azonnal megismerem a képről, pont az a kép a profilképe amit láttam róla. Egy elszállt agyú, beképzelt, közösségi háló mániás ringyó. Más szavak nem is jutnak eszembe. Felmérgelem magam, ezért inkább lemegyek a huszonnyolcadikhoz, ahol egy Tanya nevű, szőke hajú, kék szemű, orrpiercinges csaj fogad. Gyönyörű, ezekkel kell megküzdenem? Totál esélytelen vagyok… Utána egy újabb szőke hajú lány jön, akinek sötét szemei vannak és szépen mosolyog. Ő még elviselhetőbb, olyan, mint én, aki a következő. A harmincadik.

                Lejjebb siklik a szemem a harmincegyedik jelentkezőre. Félrenyelem a cideremet, amit a jelentkezésem alkalmából kaptam aputól. Felállok, majdnem elrókázom magam, még mindig fuldoklok a cidertől, a vécéhez igyekszek, elérek addig de szerencsére nincs semmi bajom. Miután leteszem a polcra a poharat, visszarohanok hogy lássam hogy tényleg képzelődtem-e vagy tényleg igaz, amit láttam.

                Harmincegyedik szavazó: Ester Unnit. És sehol sincs Emil.

Megosztás a facebookon