-Azta mindenit, de hülye vagy!- szólok rá halkan a barátnőmre, aki valami nagyon elvan mellettem a padban. Irodalom óra van. Verset kéne írni, én már készen vagyok, de Vivy eszméletlen lusta, és azt akarja, hogy este küldjem át neki üzenetben az enyémet, aztán majd pár szót átír benne és ennyi. Mintha én annyira nagy közösségi oldalas lennék, hogy még begépelem neki… frászkarikát!

Két, nagy kék szemével rám mered. Majd elkezd úgy röhögni, hogy szinte a padra dől a röhögéstől, engem is nevetésre ösztönöz. Még van öt perc az órából, bírjam már ki! Utána mehetek haza és elfoglalom a laptopomat és az unokatestvérem kedvenc foteljét.

Ránézek hirtelen Vivy-re, visszacsöppenek a valóságba és megint elkezdek rángatózni a röhögéstől. Eltakarom a vörösre színeződött fejem, amikor pár osztálytársunk hátrafordul hozzánk, a zsibajra. Vivy csapkod, mint a retardált fóka, én meg gyorsan fújok egyet.

-Csak beszóltam neki, semmi ok a figyelmetekre....-látom hogy még mindig figyelmesen néz minket Emil és Ester, erre beadom a derekam.- Jó, csak lehülyéztem Vivyt.

Ester elmosolyodik.-Azt tudjuk, itt nálunk minden lány egy kész idióta. Beleszámítva engem is.

Ezt hallva Emil megböki.-De hogy is, te nem vagy idióta, csak kicsit dilis, de ezért szeretlek.

-Emil, még elcsúszunk a nyálatokban!- kiált fel végre normális arcbőrrel Vivy. Emil gyorsan kést döf a tekintetével Vivy-be, majd előrefordul és valamit még odasúg Esternek.

Összenézek Vivy-vel.-Mióta vannak ezek együtt?-kérdezem tétovázva. Nem jut eszembe hogy két hete vagy két hónapja.

-Két hónapja.-kapom a választ. –És Alice, ugye tegnap este kilenckor utoljára George have….-Mint egy villámcsapás, hirtelen Ester hátrafordul és ekkor kicsöngetnek. Ester valamit olyasmit mondott hogy várjam meg kint a folyosón mert beszélni akar velem, de hogy miről az nekem is homályos folt.  Már nem hallom hogy mit kérdezett Vivy.

Kimegyek Vivy-vel a teremből, biztos már ő is elfelejtette, mit akart, de valamit George-dzsal kapcsolatban; Ester mögöttem, és amikor intenék Vivy-nek, Ester behúz a közeli oldalfolyosóra, ahol alig van egy-két diák. Közelebb hajol hozzám, a válláig érő göndör szőkés hajának egy tincse lengedezik, és épp az arcomba lóg. Látja, elsepri az útból és azonnal belevág a mondanivalójába.

-Irodalmon jutott eszembe: Alice, igaz, hogy neked a George Carpenter tetszik?- ahogy kimondja a nevét, megjelenik az arca előttem. Világos arcbőr, kicsit vastag szemöldök, sötét haj, kicsit szűk sötét szemek, karakteres arcvonások és egy tágító a bal vagy jobb-nem tudom melyik- fülében. Már hónapok óta halálosan szerelmes vagyok a srácba, a buszról ismerem, már párszor ültünk egymás mellett és nagyon rendes fiú. És nagyon irigylem az egyéves húgát mert imádja. Bárcsak én is olyan lány lennék, akit ennyire imád mint a húgát!

Zavarba jövök, az arcom tuti hogy egy paradicsomra hasonlít. Ester mosolyog. Rájött a titkomra. Ebből most hogy mászok ki!?

-Hogy jöttél rá?

-Andrew mesélte.

Ha meglátom holnap reggel a gyereket, megölöm! Megnyúzom! George egyik legjobb haverja, pontosan barátja. Pont egy napja, tegnap este írogattam Andrew-val nagyban a városi közösségi hálón. Úgy kezdődött, hogy melyik suliba jársz, mik a terveid, satöbbi, és egy idő után megkérdezi tőlem, „és ugye a george tetszik neked?” Vonakodva de elmondtam hogy igen, és gonosz módjára elkürtöli mindenkinek? Ne, csak azt ne, hogy George is tudja! Ha ő tudja, abból nem jövök ki jól. Nem ír választ az üzeneteimre, mindig olyan képeket osztogat meg, amin ilyen, szóval műanyagnak mondható lányok vannak, lehet hogy még fenéknagyobbítása is volt egyiknek-másiknak, de néha annyira belevág a szívembe hogy én nem így nézek ki és talán csak simán nem jövök be neki azért nincs semmi visszajelzés… de akkor amikor egymás mellett voltunk? Miért kezdett el a húgáról és alapvetően magáról beszélni? És miért mosolyog rám minden reggel, amikor várunk a buszra?

Estre látja rajtam hogy bajban vagyok. Mintha a gondolataimba látna…

-Andrew szerint bejössz neki egy kicsit.

Eleinte fel se fogom, amit mond, aztán nagyon nehezen eljut a fejemig, és a szívem úgy dübörög, mintha mindjárt kiesne a mellkasomból.

Nem, ez csak hülyeség. Nem, ez is csak egy átbaszás. Nem, Andrew csak kitalálta az egészet. Nem, George sose lehet az enyém. Mindig találni fog nálam jobbat.

Ester folytatja.- Szerintem nem hülyeség, mert egy-két privátba elküldött fényképe eléggé gyanúsnak tűnik…

Elém tartja a telefonját, amin Andrew és George között folyik a beszélgetés, van egy elküldött kép, amin egy csaj van ha jól látom kinyomtatva színesben, George szélesen mosolyog. Egy másodpercre mintha a lány ismerős lenne nekem, majd lejjebb nézek, ahol Andrew válaszolt a képre, ennyi szöveggel: „jaj, te Lizy-szerelmes<3”

Elakad a lélegzetem. Így hívnak engem. Egyszer mögöttük ültem és végighallgattam ahogy valami Lizy-ről beszéltek, és amikor Andrew hátranézett felém, látta hogy őt nézem és elkezdi George-nak: Lizy minket néz, nézz már légyszíves a szemébe, mert azt úgy bírom! Mondja egy srác, aki már hónapok óta együtt van boldogságban egy csajjal.

Ester továbblapoz. Megint csak Andrew és George írogat, de itt Andrew küldött el valami képet. Aztán rájövök, hogy az egyik régi profilképem a közösségi hálón. George reakciója? Egy szív, egy szíves szemű hangulatjel, és még egy szív. Majdnem felsikkantok örömömben.

-Alice, te tényleg marha szerelmes lehetsz belé, de azt tudnod kell, hogy ma 18 éves a fiú…

Először lehajtom a fejem, hogy az a három év bizony egy kicsit sok, majd felemelem a fejem döbbenetemben. Azonnal lecsapok.

-Szerinted tesz fel szavazást?- kérdezem, és majd felrepülök. Akármilyen akadályt tesz elém, legyőzöm. Ő a cél.

A szavazás annyit tesz, hogy minden fiú, aki még nem foglalt, ha betölti a 18. életévét, feltehet a városi közösségi hálóra egy szavazást valamilyen  dologban –legtöbbször amiben az éintett is jó- melyik harminc lány szeretne érte megküzdeni, akkor lehet jelentkezni, és egy hónapig harcolni kell a fiúért abban az adott dologban, és ha megtetszel idő alatt a srácnak, még meg is kaphatod igazi kapcsolatból. Örökre. Nem mindig örökre, de évekig ezek a kapcsolatok tartani szoktak. De ez csak a szinglikre igaz. Aki foglalt, annak fontosabb dolga is akad annál hogy holmi párválasztós szavazáson részt vegyen.

-Biztos hogy fog. Viszont azt nem, hogy milyen ágazatban. Tuti hogy jelentkezni fogsz, látom rajtad. Remélem sikerülni fog. Bocsi, de mennem kell.- int az ajtó felé, ahol már egy kocsi áll. Fejbe csap, hogy péntek van, nem is kaptunk leckét, a matekkal majd holnap reggel foglalkozom, ma szavaznom kell arra az izére. Megvárom, míg elviharzik mellettem pár harmadikos lány és úgy kitűzök az ajtón, mintha puskából lőttek volna ki.

 

Amikor hazaérek, szinte rám ugrik a kutyusom, aki ügyesen még össze is sároz. Nem tudom hogy hanyadiknak fogok szavazni, de nagyon fontos lenne. Én George-ért akarok harcolni, mert túlságosan szeretem ahhoz hogy ne próbáljam meg. Legalább jussak be az első harmincba aztán szelektálhat.

Nem is foglalkozom eleinte a sárnyomattal, csak ledobom a napi ruhám és felkapom az otthoni ruhám ami egy fekete csőnadrágból és egy átlagos szürke trikóból áll össze. Amikor átöltözök, bekapcsolom a laptopom, amit ma reggel csak úgy lehajtottam, teljesen kiment a fejemből hogy ki is kapcsoljam. De most a gyorsaság a lényeg. Felnyitom  a megjelenő ablakot hogy 18 új bejegyzés, elsőnek kidobja George-ét, és meghökkenek a számoktól, 28 szavazó már van. Úristen, már csak két ember és vége. Nagyon sietnem kell azzal az olvasással. Olvasni kezdek.

„Sziasztok. Ma vagyok 18, és ennek alkalmából megszervezem a versenyem, amiben a fő téma a tánc lesz. Ha jó vagy táncból és még bejönni is bejövök neked minimum két hónapja, akkor itt a helyed. Nyomj egy Jelentkezek! gombot, ha meg akarsz küzdeni értem, és talán meg is nyerj. Örökre. Csak örökre kapcsolatokban hiszek, vagyis kétszínű pasiválogatós csajok kíméljenek! Sok sikert mindenkinek! Első harminc benne van.” Csatolva egy kép, amit még sosem láttam, de majdnem felugrok örömömben. Csak a fél arca látszik, de annyira helyes azon a képen… legyezni kezdem magam, de a boldogság nem tart sokáig, mert meglátom hogy már csak egyetlen hely maradt.

                Akármennyire nem vagyok biztos az egészben, meg kell tennem. Ha tényleg igaz, amit Ester mondott Andrew-val kapcsolatban, akkor tartozom neki ennyivel. De mi van, ha odamegyek, és előttem viszi el valaki? Vagy ha nem leszek elég jó táncos neki? Összeszorulok, hogy talán nem lehet esélyem nála, majdnem sírni kezdek, hirtelen  automatizál a kezem, és rámegyek a Jelentkezek! gombra.

                Elküldte a jelentkezést. Kicsit megnyugodok. Mennék tovább, de meglátom, hogy amiután szavaztam, már harmincegy lett a jelentkezők száma. Vagyis lekéstem. Valaki elvitte előlem a harmincadik helyet, a lehetőséget hogy az enyém lehet talán George. Lassú voltam. Így is. Nem kellett volna annyit gondolkoznom.

Nem, ez nem lehet igaz… Nem. Lehet. Igaz. Nem kaphatom meg soha. Nem harcolhatok érte táncban. Nem kaphatom meg arra az esélyt, hogy talán mellette éljem le az életem. Vagyis minden érzésem egy nagy nulla volt. Semmi értelme. Vége, nincs esélyem.

Könnyek mardossák a látásom, fáj a szívem, a lelkem, a hasam görcsben áll, a tenyerem ökölbe szorult, a fejem sajog. A testem ellenkezik, de az agyam tudja. Veszítettem. Sosem harcolhatok érte. Nem lehet az enyém. Nem lehet az. Soha. Csak ilyen nagyseggű műcsajoké lehet. A fejemben lebegni kezdenek azok a képek, amiket osztogat, és komolyan kísérteni kezdenek azok a képek… Könnyek folynak az arcomon, a képet bámulom, azt a helyes arcot, azokat a csillogó sötét szemeket, azt a tökéletes fiút. Akiért nem harcolhatok, mert lemaradtam egy hülye szavazásról. Mert nem bíztam magamban. Mert béna voltam.

                Lecsapom a gép tetejét, kis híján eldobom a szoba másik oldalára, hirtelen egy ismerős hangot hallatt a gép. Üzenet. Nekem. Mi ez már? Biztos csak Vivy az, hogy elkezdjen áradozni, hogy miket él át Zalan-nel, mialatt érte harcol íjászatban.

Megosztás a facebookon