Megáll a kezem a levegőben, alig kapok levegőt. Úristen, ez hogy lehetséges? Hiszen pár órája bíztatott, hogy szavazzak, és pár órája még együtt volt Emillel, erre… Rámegyek az adatlapjára, és elsőnek kiadja, hogy két órája vége a kapcsolatának Emillel. Páran szomorú hangulatjelekkel reagáltak, volt, aki döbbentet írt, és voltak Emil haverja, akik kisregényt írtak arról, hogy tudták hogy Ester el fogja hagyni Emilt. De hogy pont George miatt? És Andrew… akármennyire félek, ezt el kell mondanom neki, mert ő az egyetlen, akinek elmondtam úgy istenigazán az összes titkomat.

            Félek Estertől, de ezalatt mérges is vagyok rá, mivel megbíztam benne és megkönnyebbült is vagyok, mert mivel én bejutottam, ő viszont nem. Legalább nem tud jobban pofára ejteni, hogy bízok benne újra.

            Megnyitom az üzeneteimet, megkeresem Andrew nevét. Kiadja a levelezőablakot. Minden üzenete mellett ott van kicsiben a képe, amin épp a csajával van és eléggé bárgyún mosolyog a szokásos baseball-sapkával a fején. Összeszorul a gyomrom, amire készülök, de kifújom a levegőmet és gépelni kezdek.

„Szia. Nem tudom láttad-e, hogy Ester nincs együtt már Emillel. Én se örülök neki, de van egy nagyobb baj. Ester 31.-nek jelentkezett George választójába. Aggódjak szerinted vagy ne?”

Amikor végzek a gépeléssel, még párszor átfutom a szememmel, de nincs benne hiba. Amikor elküldöm, bezárom a levelezőablakot, és várok. Zenét hallgatok, és Esteren töröm a fejem. Miért, hogyan, mikortól, mit tegyek? Pedig állítólag nem is az esete! Nem csak azok a műcsajok, már Ester is!? Igazán remek.. Nem értem! Irodalmon, utolsó órában még dúlt a szerelem Emillel köztük… talán összevesztek, mondjuk tuti, de sose hittem, hogy Ester ilyen kegyetlen… egyiket dobja a másikért. Aki meg nekem kell.

            A kezeimbe temetem az arcom. Mit tegyek? Mit fogok én művelni hétfőn Esterrel? Leordítom a fejét vagy csak mérgesen bámulok rá vagy esetleg jól megpofozom. De mit rágódok, ha én benn vagyok, ő meg nem. Á., ez már nekem magas!

            Amikor megszólal a laptop, szinte kipattannak a szemeim. Andrew az. Válaszolt.

Megnyitom. „Tudom, hogy szakítottak, de azt nem, hogy George választójába… igaz, hogy te 30. lettél?”

Visszaírok. „igen, 30. lettem:)”

Két pillanat és jön a válasz, eszembe jut az első ilyen beszélgetés, ami tegnap volt, ott is így szórtuk a szöveget. A válasza egyszerű és tömör: „gratula”

„Köszi”-válaszolok. Vagy egy percig nem ír semmit, majd írni kezd, vagy egy percig ír, aztán kisregényt ad ki a gép. Végigolvasom.

„Esélyes vagy. Szerintem ezt neked ő (George) is írta, de én is leírom, mint legjobb haverja neked. Ne félj Estertől, bent sincs. Egy tipp: maradj mindig önmagad, ne változtass magadon érte. Ha igaz, hogy bejössz neki, akkor változás nélkül is ugyanannyira szeret majd. Okos csaj vagy, nem érdemes félned a műcsajoktól, akik jelentkeztek mert azért lesz nem is egy biztosan… Ha George tényleg szeret, téged fog választani, nem mást. Arra készülj fel, hogy az elején tényleg a műcsajok társaságát fogja inkább keresni, de azért, hogy kiismerje őket és aztán tudjon majd szelektálni köztük, ki maradjon, ki nem. Kérlek, még erre a pár hónapra ne változtass az érzéseiden mert jobban szerintem senki se fogja szeretni és tisztelni George-ot, mint te. Én neked szurkolok. Úgy hogy nem is láttam a többit, de én végig feléd fogom lökdösni, ezt megígérem. U.i: ha bármelyik csajjal problémád akadna, nem csak George-nak szólhatsz, hanem nekem is. Attól, hogy van csajom, attól még a haverom legnagyobb rajongóján és esélyesén segítek”

            Csak egy köszire telik tőlem. Jó érzés olyan embernek elmondani a bajaimat, aki segít is. Van csaja és azalatt rajtam segít. Megtestesült rendesség. A legjobb barát. Ilyen barátokra van szükségem ebben az új harcban, mint Andrew vagy Vivy. Nem, mint Ester, aki titokban még rámozdul a pasira, aki miatt hónapok óta szenvedek. Ezt nem engedhetem meg.

 

 

            Egy táncszobában vagyok, ahol van rajtam kívül hat lány, akik nagy idomokkal rendelkeznek, míg én olyan senkinek tűnök, mintha egy koldusnak kéne hercegnők között élnie. Az összes csaj valami számomra ismeretlen zenére táncol, de igazi fenékrázós stílusban. Előttük George, aki karba tett kézzel, mosolyogva, felül csak kicipzározott kabátban, farmerban és edzőcipőben áll. Elégedetten nézi azt a hat eléggé ringyós lányt, majd valahogy én is becsatlakozok közéjük táncolni. Úgy nem rázom magam, mint a többi csaj, de úgy táncolok, ahogy fülessel a fülemben, álmodozva szoktam a szobámban. George leengedi a kezét, elém tárul felsőtestének egész látványa, sose hittem volna hogy neki ilyen izmos teste lenne, a szeme csillog, a többi csak lenézően néz engem, majd változik a zene, mind az akárhányan beállunk, elkezd két kis ringyó George körül lengedezni a testét simogatva, szinte csorgó nyállal. Ezeknek csak a teste miatt kell, de nekem mindenestől. Belső, külső egyaránt. Majd hirtelen mögém lép George, a zene lassabbá válik, felismerem. Faded, amire annyit álmodoztam. Maga elé fordít, észreveszem, hogy már csak ketten maradtunk, a hat kis ringyó eltűnt. A kezemet a vállára ejti, a másikat a derekára helyezi, míg ő ugyanezt a saját kezeivel. Jobb kezem a vállán, neki a jobb keze az én vállamon. Ahol a bal keze és a derekam találkozik, szinte felforr a bőröm és a vérem. Elkezd vezetni, beszívom az illatát, így még sose táncoltam, mint most. Minden lépésem tökéletes, egyfolytában mosolygok, de a lábunkat nézem, ahogy az edzőcipőnk ide-oda lép. Mindkettőnknek ugyanolyan cipőnk van, csak az enyém persze kisebb méretű. Amikor a vállamról áthelyezi a kezét az állam alá, és megemeli a fejem, belemerülök abba a két gyönyörű sötétbarna szemébe, pislogok és amikor egyik pislogásból nyitnám ki a szemem, már csak a fehér mennyezetre bámulok.

            Az istenit! Csak álmodtam! Pedig a vége annyira jó volt… vele táncolni, csak vele, senki se zavart minket, egyetlen nagyidomú lány sem, aki elrontaná az életem, hogy mellette kéne látnom, nem magam mellett. Hála istennek, nem gondolkodtam se Esteren, se Andrew-n, csak is George-on, akit annyira szeretek a zsigereimből. Felsóhajtok, a telefonom képernyőjére nézek. Fél négy. Még van négy teljes órám. Aztán ébredek, mert fél nyolcra átjön Vicy, az unokatestvérem, mert két hete volt a születésnapja, és megígértem, neki, hogy veszek valamit a közeli bevásárlóközpontban. Mielőtt újra visszaaludnék, eszembe jut George szeme. Az a két csodálatos sötét szem! Mosolyogva alszok el. Remélem, hogy megint veel álmodok. Remélhetőleg megint felső nélkül.

Úgy érzem, készen állok a harcra. Hogy műcsajokkal harcoljak érte táncban. De érte bármilyen harcba csatlakozok, ha ő a cél…

 

 

            Arra riadok fel, hogy valaki hangosan kopogtat. Kipattan a szemem. Vicy az, tuti hogy már fél órája itt lábatlankodik a szobám előtt. Megnézem a telefonom kijelzőjét. Négyszer hívott is és már 10 perccel többet aludtam, mint kellett volna. A szekrényemhez sietek, kikapok egy világoskék farmert, egy világoskék felsőt és egy piros-kék-fekete kockás inget.

            Ahogy venném át a felsőm, Vicy benyit, nagy szégyenlősen felsikkantok, befordulok a fal felé, a frászt hozza rám ezzel a sietséggel. Jól van na, megint George-dzsal álmodtam, de most Andrew is benne volt meg a másik haverja, Zac. De volt rajta felső, az istenit! Pedig jobb lett volna továbbálmodni az előzőt…

Mialatt rángatokm fel magamra a farmert, megszorít hátulról, én meg felhorkantok.

-Vicy, öt perc múlva ölelgess, oké? Most öltöznöm kell. Amúgy: eldöntötted már, hogy mit akarsz?

-Hm, szerinntem egy könyvet, de még nem tudom, milyet.

-Te vagy az én rokonom!- kiáltok fel, mialatt kiviharzok a fürdőbe, hogy valamit kezdjek a hajammal.

            Mialatt a tincseim próbálom valahogy megszelidíteni a hajkefével, eszembe jut George álmombeli kinézete és az a két szép szem. Elgondolkodok, milyen jól nézne ki az én arcvonásaim az ő testi adottságaival párosítva. A telefonom üzenet-hangot ad ki. George elküldte a zenéket. Egy pillanat…. Hol van a telefonom?

            Nem! Vicy meg fogja nézni! Ebbe egy tízéves lányt nem akarok belekeverni, mert ő még túl kicsi ahhoz, hogy ezt megértse.... Mialatt a hajam többi tincsét hátradobom, amit nem fogtam össze, belebújok abba a fehér edzőcipőbe amit viseltem álmomban is, és még pont időben kapom ki Vicy kezéből a telefont.

-Ez az enyém! Én se túrkálok bele a tiédbe, pedig abba is lehet egy-két titok…

Nevet, bólogat. Fejbe csap a tudat, hogy kéne pénz is mert anélkül bizony nem fogok tudni ajándékot venni Vicy-nek. Egy ideig ott nézegetem a papírpénzeim, de aztán gondolok egyet és az összeset a zsebembe dugom.

            Vicy már kint türelmetlenkedik az ajtó előtt, ezért kimegyek és elindulunk. A telóm megint zúg egyet a farzsebemben. Olyan érzés, mintha szívem zúgott volna.

 

 

            Amikor odaérünk, már elég sokan vannak a bevásárlóközpontban. Egyből a könyves osztály felé vesszük az irányt. Legalább Vicy-nek van elképzelése hogy mit akar. Tetszik hogy tíz évesen már könyvet akar venni, mondjuk én voltam az ilyen hülye csak. Ha kaptam akárcsak egy kis pénzt is, mentem és vettem belőle egy épp frissen megjelent kedvencet. Anyáék persze nem örülnek neki. Inkább vennék ruhát, de tudom ha mindig azt vennék akkor meg azon lennének kiakadva. Néha semmi se jó nekik. De így szeretem őket. Ugyanolyan dilisek és szétszórtak néha, mint én mostanság George miatt.

            Vicy azonnal lekap egy frissen megjelent könyvet a polcról. The spiral down Aly Martineztől. A Fall up sorozat második kötete, már az első is nagyon jó volt és imádta Vicy, én is imádom a lényege is megfogott.

-Ezt akarom. Nem is tudtam hogy lesz második része!- a könyvet meglóbálja előttem, én teljesen el voltam varázsolva, ezért észre se veszem, hogy elmegy amarra szétnézni. Én csak nézegetem tovább a könyveket.

            Találok egy Wicked and wilde című könyvet, aminek a borítója valami nagyon szemet hívogató. Aztán rájövök, ahogy elolvasom a fülszövegét hogy ez az Immortal Vegas sorozat negyedik része, és meg is lepődök, mert eddig csak kettőre emlékszem. Kihagytam volna két teljes részt? De le vagyok maradva…

            Arrébb siklik a tekintetem és meglátom azt amit kerestem. Please don’t tell című könyvet Laura Tims írónőtől. Már hónapokkal ezelőtt, a neten néztem ki, amikor láttam egy friss bejegyzést hogy várható ez a könyv. És íme itt van. Megsimítom a borítóját. Egy világos hajú fekete-fehér lány van rajta, a cím fehérrel van írva de három mondat pirossal. Tudom az igazat. A partin voltál. Tudom mit csináltál. Nagyon feldobódok, a kezemben tartom a könyvet, amikor elindulok arra, amerre gondolom hogy Vicy is ment.

            Épp elhaladok a játékosztály folyosója mellett amikor benézek és majdnem elakad a lélegzetem. Ott van Vicy, mellette egy másfél év körüli kislány, akit azonnal megismerek. Camilla, George húga. De mi az istent keres itt egyedül Camilla, amikor George-dzsal kéne lennie, biztos hogy azért segít neki Vicy leszedni valami játékot, mert nem tudja hogy ki ez a kislány. E én tudom. És most odamegyek.

-Vicy, mit csinálsz?-kérdezem már távolról.

-Segítek a kislánynak.-vágja rá, a kislány meg felnéz rám. Először átlagos arcot vág. Megszólalásig hasonlít George-ra. Mindkettőnek ugyanolyan sötét a szeme és ugyanolyanok az arcvonásaik. Majd Camilla hirtelen elmosolyodik, felém nyújtja a kis kezét és elkezdi a még gügyögős hangján.

-’Elyisz’.

Honnan. Tudja. A. Nevem? Ez már nekem nagyon furcsa? Annyira megdöbbenek, hogy szinte dadogni kezdek, mialatt lehajolok hozzá.-Honnan tudod a nevem?

-’Dzsordzs mesélyte’-magyarázza, alig lehet érteni, de én értem. George beszél rólam neki? Hiszen neki a nagyidomú lányok kellenek…. Vagy talán nem?

            Ránézek Vicy-re, majd vissza Camilla-ra.

-Megkeressük a bátyádat?-kérdezem tőle. Nem tudom honnan jutott ez most eszembe, de mentő ötletnek tűnik. Nane! Szemtől szemben kell lennem George-dzsal! De mindegy már, már nincs visszaút…

Bólogat, ezért felkapom a kezembe, mialatt Vicy valahogy kicsempészte a zsebemből a telefonomat és elkezd minket fotózni. Oké, csak nehogy elküldje bárkinek is, hogy itt van velem George Carpenter húga. A végén még azt hiszi valaki hogy a gyerekem…

            Camilla a nyakam és a fejem hajlatába teszi a fejét, a fülbevalója nyomni kezdi a nyakam de nem érdekel. Sose láttam még élőbe George húgát de annyira aranyos és cuki hogy belelopta magát a szívembe. Ugyanolyan cuki mint a fényképeken.

Épp Vicy kullog mellettünk, amikor valaki kicsit távolabbról Camilla nevét ordítja. Azonnal megismerem azt a félmély hangot. Ez bizony George. És most a kezébe kell adnom Camilla-t!? Hozzá kell érnem a kezéhez? Vagy bármilyéhez? A verseny előtt, minden előtt? Nem bunda ez egy kicsit a többire nézve? Én tisztességesen szeretek játszani…

            Amikor egy bordó pulcsis, farmeros alak a folyosóra lép, azonnal megáll a vér bennem, alig bírok levegőt venni a döbbenettől. Az bizony George.

-Alice?-kérdezi. Felnézek. Biztos homár vörös lehet a képem, mert elmosolyodik, valamit pötyög a telefonján, majd zsebre vágja és elindul felénk. Camilla szinte azonnal ficánkolni kezd a kezemben, és gügyögve a bátyja nevét mondogatja. Próbálom nyugtatni de tudom hogy nem tudom leállítani. Szereti George-ot. Mint én. Nem, ő talán még jobban. Nem, az lehetetlen.

            Amikor elénk ér, nagyon hevesen veszi a levegőket, amikor felpillantok rá, látom hogy tök piros az arca a zavartól és egyet közelebb lépve óvatosan kiveszi a kezemből a húgát. Camilla azonnal puszilgatni kezdi az arcát, amitől csak nagyon mosolyog, elkezd hozzá beszélni, vagy egy percig a húgával beszél, majd rám emeli a tekintetét.

-Kö-köszi, hogy segítettél megtalálni a hú-gomat.- nyel egyet a szó kellős közepén. Vicy-n látom hogy mindjárt megszólal, valami csípőset akar beszólni nekünk. George is észreveszi. Látszik az unokatesómon. Egyszerre reagálunk. Camillát belenyomja Vicy kezébe, én ugyanebben a pillanatban szaladni kezdek vissza a könyvek felé, George meg utánam. Amikor mellém áll, szinte mindketten egyszerre fújjuk ki a levegőt.

-Alice…-folytatná, de nem hagyja abba, mert nem bírja. Sose láttam ilyennek. Andrew-ék mellett mindig teljesen magabiztosnak, őszintének tűnt és nagyon komolynak. Most minden csak magabiztos meg komoly nem. A nevem a hangján úgy hallatszik, mintha új nevem lenne.

-Mi az?- kezdenék bele, de én se tudok többet szólni, csak állunk egymással szemben zavarodottan, és csak bámulunk a másikra. Azt akarom hogy sose érjen véget ez a pillanat. Nem érdekel hogy ez a versen előtt van és nem érdekel hogy ez igazságtalanság a többi lányhoz képest. De nem érdekel. Mert ő most itt van mellettem és elvagyunk mint a befőtt.

-Alice, szóval… igaz az, amit írtam. Akármennyire igaznak nem tűnik, annyira igaz. De ne szólj erről se a többinek, akikkel hétfőtől összeköltözöl egy hotelba. Mindegy, a lényeget majd akkor elmondják a hoszteszek, de most csak annyit mondok hogy jó hogy itt vagy és vagyok én is.

            Ezzel teljesen befogjuk a szánkat, és vissza gyaloglunk, ahonnan elindultunk, de alatta vagy úgy ötször megállunk hogy közös fotót csináljunk, amit nem posztol ki, mert az igazságtalanság lenne a többi lány felé. Viszont én valami marha jól érzem magam, azt hittem hogy zárkózottabb fiú ő, azt állította Andrew, hogy nagyon tud nevetni, és tényleg, mert amikor Vicy már mellettünk megy és felbukik valamiben, egymásnak dőlve röhögünk a helyzeten.

            Camilla végül is egy plüsskutyát kap George-tól meg gazdagodok egy tábla csokival, amit George vesz nekem ajándékba. Vicy majdnem hangosan kurjantotta el magát hogy ú!, de egyikőnk se szólt a versenyről és arról hogy ezzel az incidenssel felkerültem a top3-as listájára. Pedig biztos. Látom rajta, a szeméből ragyog az az érzés, ami akkor látszik amikor hozzá beszélek. Csillog a szeme és mosolyog. Én meg olvadozok.

            Eljön a búcsú. Pár nap múlva már minden nap látni fogom, hiszen érte harcolok. Mint most is. Minden hülye pillantásommal és mozdulatommal azt akarom sugározni felé hogy én sose hagyom cserben és még szép is vagyok hozzá. Mert a képekről ez süt. De állatira.

-Szóval akkor Alice… huszonnegyedikén talizunk nálunk. Megadtam a címem üzenetben, oda gyerek majd fél nyolcra ha megkérhetlek rá. Ja addig mondjuk még beszélhetünk is de mondjuk az már tényleg nem lenne igazságos annak a huszonkilenc lánynak…-neveti el magát. Én is. Vicy-nek majdnem kiesik a szeme. Szóval a huszonkilencből már is rájött hogy választóba vagyok? Na oké, mesélhetek majd el mindent… és Ester? Na róla nem mesélek. Viszont azért George-nak tudnia kéne…

            Megfogom a karját és magammal rántom, legalább egy húsz métert vonszolom magam után. Amikor megállunk öt lépés távolságra van tőlem.

-Mondanom kell valamit.-nyögöm ki nehezen, rám tör az idegesség.

Közelebb lép egyet. Már csak három és fél lépés van köztünk.-Hallgatom.-mondja türelmesen. Látja rajtam hogy totál parás vagyok, be vagyok nagyon izgulva és idegesedve. Ekkor hirtelen a kezével megmarkolja három ujjam.-Ne félj. Nyugodtan. Én is félek hogy csalódok.

            Mély levegőt veszek, lenézek a kezemre, aminél a három ujjam még mindig fogja, felnézek rá és szépen elmondom az Ester-dolgot.

-Szóval volt egy barinőm, Esternek hívták és beszélgetett már párszor a haveroddal, Andrew-val. Én is beszéltem vele nemrég a névnapod miatt írtam neki hogy adja már át a kívánságom neked és elkezdett rólad faggatni, írkáltunk, satöbbi, Ester is ugye régebben, én megbíztam benne meg minden, de azt állította hogy az a három év ami köztünk van az szerinte egy kicsit sok, aztán harmincadiknak sikerült szavaznom és kiderült hogy szakított a pasijával… amiatt hogy a te választódra jelentkezhessen. Nem értem, remélem te igen.

            Legalább egy percig nem beszél, majd olyan közel lép hozzám hogyha akarnám a homlokom hozzáérne az állához. Mély levegőt vesz, majd az állam alá nyúl és megemeli a fejem. Az álmomból ismerős szempár, te jó isten! Mindjárt olvadt fagyi lesz belőlem… Kiver a víz, mindjárt elájulok!

-Nem ismerős a név, és nem is érdekel. Engem csak az érdekel hogy te benne vagy a harmincba. Más nem érdekel most. Az se hogy milyen más csajok vannak. Jó, oké, az is egy kicsit, meg nagyon készülök a meghallgatásra, de az a legjobb hogy te benne vagy ebben a sorban. Legalább egy lány aki sose hagyna cserben. Ugye nem?

-Soha.-vágom rá azonnal, gondolkodás nélkül.

-Hát akkor… zene! Jut eszembe: melyik zenét akarod, amire táncolnod kell majd?-kérdezi, előveszem a telóm, ami valahogy megint visszakerült hozzám, belelépek az üzeneteinkbe és megnyitom azt a tucatnyi zené, amiből még lehet választanom. Valami olyat keresek, amit ismerek. Fallen in love, I wish you, Hope, Broken heart, egyik se ismerős. Majd meglátok egy ismerős címet. The right song. Ez lesz az, ez legalább meg is van és még ismerem is és még szeretem is. Ja meg Andrew jut róla eszembe mindig. Az nekem se világos hogy miért.

-The right song jó lesz.- mondom rámutatva a lista közepére. Bólint. Megnyit valami jegyzettömböt és ott a zene címe mellé beírja a nevem, hogy Alice. Fölöttem a Problem cím számnál valami Bloom nevet olvasok. Mindegy, meg is rázom a fejem. Pont menni készülnék.

-Szia, majd akkor huszonnegyedikén fél nyolckor nálatok.

-Akkor szia, Alice.- megfordulok, de amikor lépnék egyet, hogy menjek tovább, visszaperdít eredeti helyemre és egy, két, öt másodpercre a mellkasához szorít. Elakad a lélegzetem. Megölelt. George. Akiért még nem is harcolok. Csak a buszról ismerjük egymást látásból. Akibe halálosan szerelmes vagyok. És akinek nagy valószínűséggel még lesznek céljaik velem. Elenged, majd amarra szalad, amerre Vicy vitte Camillát, hogy leadja a szüleiknek. Én meg csak állok mint a sóbálvány két percig.

            Ester nem érdekel már. Ő az én életemben egy senki marad. El akarta venni tőlem de nem sikerült neki. Innentől kezdve azon kell dolgoznom hogy önmagam maradjak és hogy harcoljak a többi lánnyal. És a tudattal hogy engem már hamarabb megölelt, mint ahogy lehetett volna. Állítólag még találkozni se lehetne verseny előtt a választónak egyetlen választottal sem. De úgy látom George-ot se zavarja a tény, hogy mit tett. Nem, talán még élvezte is a dolgot. Hogy velem lehetett.

Harccal el fogom érni viszont, hogy a jövő is a miénk legyen. Ne csak a jelen és a múlt.

            Vicy lép mellém. Bárgyún vigyoroghatok rá, mert visszavigyorog. Andrew-ra emlékeztet a vigyora. Ha nem hagyja abba, megverem. Szerencséjére abbahagyja.

-Te George-ért harcolsz választóban? Miért nem mondtad hamarabb? És azt se hogy tetszik neked? És tudod hogy Camilla szerint bejössz neki? És most mi lesz veled? Hónapokon át csak harcolsz George-ért, amire tán nem is lesz esélyed mert lesz ott annyi lány, lehet hogy észre se fog venni! Alice, hallasz! És te neked most tetszik vagy szerelmes vagy belé?

Ránézek. Összehúzom a szemöldököm.-Vicy az istenit! Ne kérdezz már ennyit! Mindent szó szerint elmesélek, oké?

            És belekezdek a hosszú mesébe. Ami innentől kezdve a többi lánytól függően vagy jó vagy rossz lesz.

Megosztás a facebookon

Felnyitom újra a gépet. Üzenet. Nem is Vivy-től, hanem olyantól, amitől eleinte megfagy a vér az ereimben. George Carpenter?! Mi az istenes fene? Felsikoltok, majdnem az egész kanapéval hátraborulok, kapálózok mint egy parta vetett hal, de megtartom az egyensúlyom, a kanapé visszahuppan az alapzatára, én felsóhajtok megkönnyebbülten de eszembe jut az üzenet és hogy miért estem majdnem hátra, és belemegyek az üzenetbe.

                De amikor elolvasom.. első olvasásnál fel se fogom amit olvasok. Második olvasásnál már nagyjából értem. Harmadiknál sikítva a szobámba rohanok a telefonomért. A telefont a kezemben tartom a kezem remeg mint a kocsonya, a gép a kanapét melegíti, nem tudom eldönteni, hogy először inkább anyának vagy Vivy-nek szóljak.

„szia! gratula, harmincadik szavazóként bejutottál az értem folyó harcba. nagyon esélyes vagy és nagyon szép lány (ezt nagyon keveseteknek írtam..) ha úgy jó, holnap elküldöm a dalokat, amik közül választhatsz, hogy melyikre táncolsz május 23-án, az első meghallgatáson ami nálunk lesz és amit még megbeszélünk.

u.i.: ugye te vagy az a barna hajú csaj a buszról akinek már hónapok óta tetszem!?”

Sikerült, nem harmincegyedik vagyok, harmincadik. Megelőztem egy csajt, sikerült, nem vagyok béna, inkább szerencsés. Érdekes, hogy az egész üzenet tele van hangulatjelekkel, ami a fiúkra nem nagyon jellemző. Annyira de annyira feldobódott vagyok, hogy észre se veszem, hogy Vivy elkezd nekem valami kisregényt írni mert csak ír, csak ír…

„Szia Alice, láttam hogy szavaztál George csajválogatójára. Amikor ránéztem már negyvennyolc volt. Mond, hogy sikerült”

Gépelni kezdek, de majdnem felrobbanok az örömtől és a megkönnyebbüléstől. „SIKERÜLT!!!” Elküldöm és ezzel az elküldéssel úgy érzem magam, mintha most nyertem volna a lottón egy halom pénzt. De itt nem pénz a nyeremény. Számomra a világ. George Carpenter a nyeremény. Aki nekem mindennel felér.

Csörög a telefonom, Vivy az. Felveszem, barátnőm alig hagy szóhoz jutni, sipítozik, úristen-eket nyom egymás után, úgy örül, mintha őt választották volna be. Egy idő után lenyugszik, mintha még a húgát is hallanám sikítani, aztán kimondja lihegve hogy amikor elolvasta hogy sikerült, ő felugrott örömében és kis híján bevágta a fejét a csillárba, Evie úgy beütötte az ugrálásban a lábát, hogy felszakadt a lábujja.

-Ekkora boldogság nektek hogy engem beválasztottak? Akkor amikor téged választottak be…

-Részleteket kérek, most azonnal!- parancsol rám.

-Szóval, szavaztam, harmincegy volt a szavazók száma, azt hittem hogy harmincegyedik lettem, bőgtem, aztán megszólal a gépem hogy valaki üzenet, ő az, majdnem hátraborultam a kanapéval együtt. –Vivy hangosan röhögni kezd a vonal másik végén, szerintem elképzelte a jelenetet.- Tényleg, majdnem óriásit taknyáztam a földön. Na igen, az üzi lényege annyi, hogy 30. lettem, és hogy holnap küld egy csomó zenét amiből lehet választani hogy melyikre TÁNCOLJAK…

-George.-. táncol? Nincs egy táncos alkata!

-Hát nincs, de jobb mintha matekfeladatokat kéne megoldani időre…

-Hát annál minden jobb, na igen, hallgatlak!

- Meg valami olyat írt, hogy.. várj, tartsd egy kicsit!- mondom, mialatt a gépen kikeresem az üzenetet. -Felolvasok egy részletet belőle. „Nagyon esélyes vagy és nagyon szép lány (ezt nagyon keveseteknek írtam..)”

-ÚRISTEN!- ordítja egyszerre a két lány. Ezek szerint ki vagyok hangosítva.

-Azt hittem hogy elalélok… ja igen aztán jött a kicsit durva utóirat. „ugye te vagy az a barna hajú csaj a buszról, akinek hónapok óta tetszek?”

Pár pillanatig némaság. -Ez.. kemény! Szóval te is választott vagy! Durva, ha ezt Esternek elmesélem… Várj, ma szombat van, 21.-e, akkor mikor lesz a meghallgatás? Idézőjeles meghallgatás?

-Huszonharmadikán.-vágom rá. Emlékszem tisztán a dátumra.

-Az hétfő. A fenébe! Nekem meg nincs bejelölve az Ester… neked?-kérdezi, de már rázom a fejem.

-Nincs.

Bakker az nem jó, akkor hogy mondjuk meg az osztálynak, hogy te is választott vagy? Az osztályban 13 lány van, abból veled együtt kilenc választott van… Ha a Chris megtudja, hogy a George Carpenter táncválasztottja vagy, eldobja azt a kicsi agyát is…

-Tudom.

-Hallod megmondtad már anyádéknak?

-Hogy mondtam volna meg, ha egyedül vagyok itthon? Anya hét felé ér haza, apu egy fél óra múlva. Szerintem inkább vacsinál érdemesebb lenne.- húzom el a számat beszélés közben. Apu eléggé szerintem ki lesz akadva hogy már tizenöt évesen választásra jelentkeztem és be is választottak.

-Miért? Lehet ha apád megtudja olyan boldog lesz…

-Vivy, te őt nem ismered!

-Létezik szerinted hogy országos versenyeket nyert lányt megvertem íjászatban az utolsó előtti szériában?

-Na, itt egy ifjú íjászmester.

-Kösz,, itt írja nekem Zalan, hogy rávertem a csajra 15 pontot… létezik?

-Ezek szerint igen. Vivy, én mindig is bíztam benned!

-Én meg benned.

Legalább egy percig nem beszélünk, majd csengetnek. Tuti hogy apa az, ezért megint megszólalok. –Na, mennem kell, megjött apám. Irkálás éjfélig?

-Biztosan. Szia Mrs. Carpenter.

-Fulladj meg!- ezzel leteszem a telefont és elnevetem magam. Apa bekukkant a szobába.

-Szia, Alice. Min nevetsz?

Mosolygok. -Seemmi, csak beszéltem Vivy-vel. -Ránézek, és meglátom, hogy George megint küldött valamit. Talán hamarabb elküldi a zenéket? Vagy mit?

A gép felé fordulok, és kisregényt írt. De én türelmesen végigolvasom.  Apu kíváncsian néz, de aztán látom hogy kimegy a szobából, de akkor már bele vagyok merülve a levélbe.

„Ugye egy busszal járunk. Már hónapok óta. Már hónapok óta figyellek. Már hónapok óta bejössz nekem egy kicsit. Bocsi hogy csak most mondom el de úgy érzem ezt még a verseny előtt elmondom. Nem vagy esélytelen, pontosan semennyire nem vagy esélytelen, pont hogy nagyon esélyes vagy... teljesen zavarban vagyok írás közben. Sose voltam ilyen. Még nem néztem végig az összes jelentkezőt, egyetlen lány van, akivel még írkáltam de nem lényeges. Az a lényeges hogy tudd mielőtt még reménytelenül eljössz ide: utolsónak szavaztál de bennem nem az utolsó vagy. Piszkálnak is a haverjaim miattad eléggé, de csak kóstolgatnak, sose kicsiztek le meg ilyenek, én már mondtam nekik hogy talán mást kéne néznem mert te még fiatal vagy… amiatt vagy fiatal hogy összetörjem a szíved. Nem akarom, hogy csalódj bennem. Nem a korod, mert leszarom a három évet. Leszarom azt ha még nem vagy érett de szerintem az vagy. A fontos az, hogy azért kicsiztelek le, mert ahhoz még kicsi vagy, hogy esetleg összetöröm a szíved, akkor lehet hogy majd ki akarod nyírni magad és akármennyire összetörtelek azt nem engedném meg neked. Nem akarom összetörni a szíved, nem akarom hogy miattam csalódj. Eddig én csalódtam a lányokban, most te ne csalódj bennem. Csak ez érdekelt. Kérlek szépen, hogy ezt a beszélgetést egyik versenyzőnek se meséld el vagy mutasd meg. De nem bírtam ki. Túlságosan erősek ezek a marha érzések… de az a baj hogy nem tudom melyik a helyes út. A vadító vagy a nyugtató. A szexis vagy az átlagos. Aki a testével varázsol el vagy aki kicsit a testével legfőkébb a lelki világával és viselkedésével. Nem tudom de remélem hogy mindenre nyitott leszel majd. Várlak 23.-án G.C.”

                Elolvasni el bírom olvasni de könnyezni kezdek és egyfolytában két mondat lebeg bennem. Az egyik annyi, hogy „Istenem, de cuki!”, a másik meg az, hogy „Istenem, szerencsétlen!”

A választás két útja között van, a kereszteződésnél. Nem tud két ember közül választani. Az egyik a kinézetével varázsolja el, míg a másik inkább a lelkével és nyugodtságával. Egy viszont nem világos: ki az egyik és ki a másik lány? Én nem vagyok szexi vagyis a testes tuti hogy nem én  vagyok. De talán a nyugodt, lelkivilágos én lennék? De ki a másik? És mi az hogy mindenre nyitott leszel? Eddig is nyitott voltam. Vagy nem? Nem vettem valamit észre hónapok alatt?  Nem figyeltem valami kis jelre ami talán az lehetett volna hogy talán tényleg nem tud két lány közül választani? Bejövök neki, tetszek neki. Tuti, száz százalék hogy a nyugodt lány én vagyok.

                De melyik az a lány, aki megakadályozza abban hogy gátlások nélkül engem válasszon?

 

                Órákkal később már anya is tudja a helyzetet: holnaptól kezdve egy választónak a tagja vagyok. Apu csak egy kicsit akadt ki, de aztán egyetértett abban, hogy ez életem lehetősége, ezért áldásukat adták a választóra. Vacsi közben mesélek a suliról, még noszogatások mellett se mondtam ki, hogy szerelmes lennék George-ba. Mondtam anyuéknak hogy ezt nem szabad erőltetni, csak azért jelentkeztem mert jó vagyok táncból amit a tesitanárom mondott. Most az egyszer füllentettem az osztályfőnökömről. De ez most szerintem elfogadható. Az üzenetről se szóltam semmit. Még Vivy-nek se mertem elmondani, ez a közös titkunk marad.

                Este tíz óra, George már régen biztos alszik a húgával. Talán velem álmodik. Vagy  velem meg azzal a másik ismeretlen szexis csajjal, és mi harcolunk érte. Gondolkodtam rajta, lehet hogy az a lány is ott lesz és akkor bebizonyítom George-nak, hogy én egy jótestű csajnál sokkal többet érek. Az a csaj csak a képeken nézne ki jól mellette. Mondjuk még nem láttam de nagyon gyanakszok egy szőkésbarna hajú, magas lányra, akit a neten láttam még tegnap délután, akinek a képeit szokta osztogatni. Emily Mortan-nek hívják és valahogy első reakcióm az volt hogy magam elé suttogtam hogy „egy ringyós kinézetű lány nem fog megakadályozni George megszerzésében”.

                A bejegyzését nézem és nézegetem sorban a jelentkezőket. Van valami Andrea nevű lány, ő volt az első jelentkező, aki nagyon szimpatikusnak tűnik. A következőt Emily Mortan-nek hívják. Emily Mortan… a csaj a netről! Azonnal megismerem a képről, pont az a kép a profilképe amit láttam róla. Egy elszállt agyú, beképzelt, közösségi háló mániás ringyó. Más szavak nem is jutnak eszembe. Felmérgelem magam, ezért inkább lemegyek a huszonnyolcadikhoz, ahol egy Tanya nevű, szőke hajú, kék szemű, orrpiercinges csaj fogad. Gyönyörű, ezekkel kell megküzdenem? Totál esélytelen vagyok… Utána egy újabb szőke hajú lány jön, akinek sötét szemei vannak és szépen mosolyog. Ő még elviselhetőbb, olyan, mint én, aki a következő. A harmincadik.

                Lejjebb siklik a szemem a harmincegyedik jelentkezőre. Félrenyelem a cideremet, amit a jelentkezésem alkalmából kaptam aputól. Felállok, majdnem elrókázom magam, még mindig fuldoklok a cidertől, a vécéhez igyekszek, elérek addig de szerencsére nincs semmi bajom. Miután leteszem a polcra a poharat, visszarohanok hogy lássam hogy tényleg képzelődtem-e vagy tényleg igaz, amit láttam.

                Harmincegyedik szavazó: Ester Unnit. És sehol sincs Emil.

Megosztás a facebookon

-Azta mindenit, de hülye vagy!- szólok rá halkan a barátnőmre, aki valami nagyon elvan mellettem a padban. Irodalom óra van. Verset kéne írni, én már készen vagyok, de Vivy eszméletlen lusta, és azt akarja, hogy este küldjem át neki üzenetben az enyémet, aztán majd pár szót átír benne és ennyi. Mintha én annyira nagy közösségi oldalas lennék, hogy még begépelem neki… frászkarikát!

Két, nagy kék szemével rám mered. Majd elkezd úgy röhögni, hogy szinte a padra dől a röhögéstől, engem is nevetésre ösztönöz. Még van öt perc az órából, bírjam már ki! Utána mehetek haza és elfoglalom a laptopomat és az unokatestvérem kedvenc foteljét.

Ránézek hirtelen Vivy-re, visszacsöppenek a valóságba és megint elkezdek rángatózni a röhögéstől. Eltakarom a vörösre színeződött fejem, amikor pár osztálytársunk hátrafordul hozzánk, a zsibajra. Vivy csapkod, mint a retardált fóka, én meg gyorsan fújok egyet.

-Csak beszóltam neki, semmi ok a figyelmetekre....-látom hogy még mindig figyelmesen néz minket Emil és Ester, erre beadom a derekam.- Jó, csak lehülyéztem Vivyt.

Ester elmosolyodik.-Azt tudjuk, itt nálunk minden lány egy kész idióta. Beleszámítva engem is.

Ezt hallva Emil megböki.-De hogy is, te nem vagy idióta, csak kicsit dilis, de ezért szeretlek.

-Emil, még elcsúszunk a nyálatokban!- kiált fel végre normális arcbőrrel Vivy. Emil gyorsan kést döf a tekintetével Vivy-be, majd előrefordul és valamit még odasúg Esternek.

Összenézek Vivy-vel.-Mióta vannak ezek együtt?-kérdezem tétovázva. Nem jut eszembe hogy két hete vagy két hónapja.

-Két hónapja.-kapom a választ. –És Alice, ugye tegnap este kilenckor utoljára George have….-Mint egy villámcsapás, hirtelen Ester hátrafordul és ekkor kicsöngetnek. Ester valamit olyasmit mondott hogy várjam meg kint a folyosón mert beszélni akar velem, de hogy miről az nekem is homályos folt.  Már nem hallom hogy mit kérdezett Vivy.

Kimegyek Vivy-vel a teremből, biztos már ő is elfelejtette, mit akart, de valamit George-dzsal kapcsolatban; Ester mögöttem, és amikor intenék Vivy-nek, Ester behúz a közeli oldalfolyosóra, ahol alig van egy-két diák. Közelebb hajol hozzám, a válláig érő göndör szőkés hajának egy tincse lengedezik, és épp az arcomba lóg. Látja, elsepri az útból és azonnal belevág a mondanivalójába.

-Irodalmon jutott eszembe: Alice, igaz, hogy neked a George Carpenter tetszik?- ahogy kimondja a nevét, megjelenik az arca előttem. Világos arcbőr, kicsit vastag szemöldök, sötét haj, kicsit szűk sötét szemek, karakteres arcvonások és egy tágító a bal vagy jobb-nem tudom melyik- fülében. Már hónapok óta halálosan szerelmes vagyok a srácba, a buszról ismerem, már párszor ültünk egymás mellett és nagyon rendes fiú. És nagyon irigylem az egyéves húgát mert imádja. Bárcsak én is olyan lány lennék, akit ennyire imád mint a húgát!

Zavarba jövök, az arcom tuti hogy egy paradicsomra hasonlít. Ester mosolyog. Rájött a titkomra. Ebből most hogy mászok ki!?

-Hogy jöttél rá?

-Andrew mesélte.

Ha meglátom holnap reggel a gyereket, megölöm! Megnyúzom! George egyik legjobb haverja, pontosan barátja. Pont egy napja, tegnap este írogattam Andrew-val nagyban a városi közösségi hálón. Úgy kezdődött, hogy melyik suliba jársz, mik a terveid, satöbbi, és egy idő után megkérdezi tőlem, „és ugye a george tetszik neked?” Vonakodva de elmondtam hogy igen, és gonosz módjára elkürtöli mindenkinek? Ne, csak azt ne, hogy George is tudja! Ha ő tudja, abból nem jövök ki jól. Nem ír választ az üzeneteimre, mindig olyan képeket osztogat meg, amin ilyen, szóval műanyagnak mondható lányok vannak, lehet hogy még fenéknagyobbítása is volt egyiknek-másiknak, de néha annyira belevág a szívembe hogy én nem így nézek ki és talán csak simán nem jövök be neki azért nincs semmi visszajelzés… de akkor amikor egymás mellett voltunk? Miért kezdett el a húgáról és alapvetően magáról beszélni? És miért mosolyog rám minden reggel, amikor várunk a buszra?

Estre látja rajtam hogy bajban vagyok. Mintha a gondolataimba látna…

-Andrew szerint bejössz neki egy kicsit.

Eleinte fel se fogom, amit mond, aztán nagyon nehezen eljut a fejemig, és a szívem úgy dübörög, mintha mindjárt kiesne a mellkasomból.

Nem, ez csak hülyeség. Nem, ez is csak egy átbaszás. Nem, Andrew csak kitalálta az egészet. Nem, George sose lehet az enyém. Mindig találni fog nálam jobbat.

Ester folytatja.- Szerintem nem hülyeség, mert egy-két privátba elküldött fényképe eléggé gyanúsnak tűnik…

Elém tartja a telefonját, amin Andrew és George között folyik a beszélgetés, van egy elküldött kép, amin egy csaj van ha jól látom kinyomtatva színesben, George szélesen mosolyog. Egy másodpercre mintha a lány ismerős lenne nekem, majd lejjebb nézek, ahol Andrew válaszolt a képre, ennyi szöveggel: „jaj, te Lizy-szerelmes<3”

Elakad a lélegzetem. Így hívnak engem. Egyszer mögöttük ültem és végighallgattam ahogy valami Lizy-ről beszéltek, és amikor Andrew hátranézett felém, látta hogy őt nézem és elkezdi George-nak: Lizy minket néz, nézz már légyszíves a szemébe, mert azt úgy bírom! Mondja egy srác, aki már hónapok óta együtt van boldogságban egy csajjal.

Ester továbblapoz. Megint csak Andrew és George írogat, de itt Andrew küldött el valami képet. Aztán rájövök, hogy az egyik régi profilképem a közösségi hálón. George reakciója? Egy szív, egy szíves szemű hangulatjel, és még egy szív. Majdnem felsikkantok örömömben.

-Alice, te tényleg marha szerelmes lehetsz belé, de azt tudnod kell, hogy ma 18 éves a fiú…

Először lehajtom a fejem, hogy az a három év bizony egy kicsit sok, majd felemelem a fejem döbbenetemben. Azonnal lecsapok.

-Szerinted tesz fel szavazást?- kérdezem, és majd felrepülök. Akármilyen akadályt tesz elém, legyőzöm. Ő a cél.

A szavazás annyit tesz, hogy minden fiú, aki még nem foglalt, ha betölti a 18. életévét, feltehet a városi közösségi hálóra egy szavazást valamilyen  dologban –legtöbbször amiben az éintett is jó- melyik harminc lány szeretne érte megküzdeni, akkor lehet jelentkezni, és egy hónapig harcolni kell a fiúért abban az adott dologban, és ha megtetszel idő alatt a srácnak, még meg is kaphatod igazi kapcsolatból. Örökre. Nem mindig örökre, de évekig ezek a kapcsolatok tartani szoktak. De ez csak a szinglikre igaz. Aki foglalt, annak fontosabb dolga is akad annál hogy holmi párválasztós szavazáson részt vegyen.

-Biztos hogy fog. Viszont azt nem, hogy milyen ágazatban. Tuti hogy jelentkezni fogsz, látom rajtad. Remélem sikerülni fog. Bocsi, de mennem kell.- int az ajtó felé, ahol már egy kocsi áll. Fejbe csap, hogy péntek van, nem is kaptunk leckét, a matekkal majd holnap reggel foglalkozom, ma szavaznom kell arra az izére. Megvárom, míg elviharzik mellettem pár harmadikos lány és úgy kitűzök az ajtón, mintha puskából lőttek volna ki.

 

Amikor hazaérek, szinte rám ugrik a kutyusom, aki ügyesen még össze is sároz. Nem tudom hogy hanyadiknak fogok szavazni, de nagyon fontos lenne. Én George-ért akarok harcolni, mert túlságosan szeretem ahhoz hogy ne próbáljam meg. Legalább jussak be az első harmincba aztán szelektálhat.

Nem is foglalkozom eleinte a sárnyomattal, csak ledobom a napi ruhám és felkapom az otthoni ruhám ami egy fekete csőnadrágból és egy átlagos szürke trikóból áll össze. Amikor átöltözök, bekapcsolom a laptopom, amit ma reggel csak úgy lehajtottam, teljesen kiment a fejemből hogy ki is kapcsoljam. De most a gyorsaság a lényeg. Felnyitom  a megjelenő ablakot hogy 18 új bejegyzés, elsőnek kidobja George-ét, és meghökkenek a számoktól, 28 szavazó már van. Úristen, már csak két ember és vége. Nagyon sietnem kell azzal az olvasással. Olvasni kezdek.

„Sziasztok. Ma vagyok 18, és ennek alkalmából megszervezem a versenyem, amiben a fő téma a tánc lesz. Ha jó vagy táncból és még bejönni is bejövök neked minimum két hónapja, akkor itt a helyed. Nyomj egy Jelentkezek! gombot, ha meg akarsz küzdeni értem, és talán meg is nyerj. Örökre. Csak örökre kapcsolatokban hiszek, vagyis kétszínű pasiválogatós csajok kíméljenek! Sok sikert mindenkinek! Első harminc benne van.” Csatolva egy kép, amit még sosem láttam, de majdnem felugrok örömömben. Csak a fél arca látszik, de annyira helyes azon a képen… legyezni kezdem magam, de a boldogság nem tart sokáig, mert meglátom hogy már csak egyetlen hely maradt.

                Akármennyire nem vagyok biztos az egészben, meg kell tennem. Ha tényleg igaz, amit Ester mondott Andrew-val kapcsolatban, akkor tartozom neki ennyivel. De mi van, ha odamegyek, és előttem viszi el valaki? Vagy ha nem leszek elég jó táncos neki? Összeszorulok, hogy talán nem lehet esélyem nála, majdnem sírni kezdek, hirtelen  automatizál a kezem, és rámegyek a Jelentkezek! gombra.

                Elküldte a jelentkezést. Kicsit megnyugodok. Mennék tovább, de meglátom, hogy amiután szavaztam, már harmincegy lett a jelentkezők száma. Vagyis lekéstem. Valaki elvitte előlem a harmincadik helyet, a lehetőséget hogy az enyém lehet talán George. Lassú voltam. Így is. Nem kellett volna annyit gondolkoznom.

Nem, ez nem lehet igaz… Nem. Lehet. Igaz. Nem kaphatom meg soha. Nem harcolhatok érte táncban. Nem kaphatom meg arra az esélyt, hogy talán mellette éljem le az életem. Vagyis minden érzésem egy nagy nulla volt. Semmi értelme. Vége, nincs esélyem.

Könnyek mardossák a látásom, fáj a szívem, a lelkem, a hasam görcsben áll, a tenyerem ökölbe szorult, a fejem sajog. A testem ellenkezik, de az agyam tudja. Veszítettem. Sosem harcolhatok érte. Nem lehet az enyém. Nem lehet az. Soha. Csak ilyen nagyseggű műcsajoké lehet. A fejemben lebegni kezdenek azok a képek, amiket osztogat, és komolyan kísérteni kezdenek azok a képek… Könnyek folynak az arcomon, a képet bámulom, azt a helyes arcot, azokat a csillogó sötét szemeket, azt a tökéletes fiút. Akiért nem harcolhatok, mert lemaradtam egy hülye szavazásról. Mert nem bíztam magamban. Mert béna voltam.

                Lecsapom a gép tetejét, kis híján eldobom a szoba másik oldalára, hirtelen egy ismerős hangot hallatt a gép. Üzenet. Nekem. Mi ez már? Biztos csak Vivy az, hogy elkezdjen áradozni, hogy miket él át Zalan-nel, mialatt érte harcol íjászatban.

Megosztás a facebookon